Minden nyáron szakítunk időt arra, hogy elmenjünk egy vakációra a családdal. Ez már gyerekkorom óta hagyomány. Van, hogy egy egzotikus, trópusi országba látogatunk el, fehér homokos tengerparttal, máskor maradunk belföldön, hogy Magyarország legszebb tájait fedezzük fel együtt. A tavalyi nyaralás alkalmával Egyiptomba mentünk, és ez volt az egyik kedvenc közös vakációm a családdal. Az utóbbi években nem tudtunk túl messzi, vagy túrákkal fűszerezett nyaralásokon részt venni, mert az unokahúgom akkor még csak kisbaba volt. Ebben az időszakban inkább Magyarországon belül maradtunk vagy a közeli országok egyikébe látogattunk el. Most, hogy már iskolás, olyan programokon is részt tudtunk venni, mint a piramisokhoz vezető egész napos túra és sivatagi játékok. Ezeket a programokat az utazási iroda szervezi és mi pontosan ezért utazunk mindig utazási irodával. A családom nem beszél jól angolul, ezért nehezen boldogulnának egy idegen országban, főleg egy másik kontinensen. Biztonságosabbnak érzik, ha utazási irodával utaznak. Igaz, hogy talán többe kerül, de garantáltan lesznek programok, ahova külön busszal elviszik őket, így nem kell az idegen ország tömegközlekedésével bajlódni.
Az egyik ország, ahol nagyon sokat szenvedtünk a tömegközlekedéssel, az Párizs volt. Oda nem utazási irodával utaztunk, gondolva, hogy nincs messze tőlünk, biztosan hasonlít Budapesthez. Ez nem így volt. Nemcsak a tömegközlekedés használata tért el a budapestitől, de még angol kiírásokkal sem találkoztunk, ami segíthetett volna a tájékozódásban. Ebből az esetből tanulva, már minden külföldi országba az utazási iroda szolgáltatásait vesszük igénybe. Nem is beszélve arról, hogy sok országban nagyon sokat kell fizetni azért, hogy használhassuk a tömegközlekedést. Így az utazási irodának fizetünk többet a külön buszok használatáért és a programok részvételéért, de megspóroljuk a tömegközlekedés árát. Másik előnye az utazási irodának, hogy garantáltan azt a szállodát kapjuk, amire számítunk. Nincsenek kellemetlen meglepetések, amikor belépünk az ajtón. A legutóbbi szállodában épp az ellenkezője történt ennek. Nagyon kellemes meglepetés ért, amikor megláttam a szobámat. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam. A családom szerint akkor tökéletes a nyaralás, ha teljes kényelembe tudjuk helyezni magunkat és a szálláson sem szenvedünk hiányt semmiből. Ezért mindig a legjobb hoteleket választják ki pihenés és kényelem céljából. Ebben a hotelszobában minden megvolt, amire a kényelemhez szüksége lehet az embernek. Az ágyon törülközőből készült kézműves állatok és virágok vártak, hatalmas síkképernyős tévé (amit úgysem fogok használni), hatalmas tükrök, mini hűtőszekrény, tengerre néző erkély és egy hatalmas légkondicionáló távirányítóval. Volt az asztalon egy ismertető füzet, amiben a szobában található különböző elektronikus berendezések leírása és használati útmutatója volt olvasható. Az ismertetőben azt is leírták, hogy a fürdőszobában a melegvizet hőszivattyúval állítják elő, és ezzel környezetkímélő megoldást találtak a határtalan melegvíz biztosításának módjára, miközben felhasználják a sivatagi napsütést a rendszert működtető napelemekhez. És valóban tökéletesen működik így. Este kipróbáltam és semmilyen különbség nem tűnt fel a vízzel kapcsolatban. Ugyanolyan, mint a mi, kazánnal működő vízmelegítő rendszerünk. Sőt, talán még jobb is. Ez a módszer annyira lenyűgözött az utazás során, hogy még otthon is azon gondolkodtam, hogy jobban megérné ezentúl nekünk is hőszivattyút használni a víz felmelegítéséhez.
Mint kiderült a Paco-Haus online felületéről, a hőszivattyú nemcsak víz melegítésére használható, hanem fűtésre is. Működésének a lényege, hogy az egyik helyiségből vagy térből kivonja a hideg levegőt, átalakítja meleggé és átadja a másik térnek. Ez a megoldás a környezet adta lehetőségekből állítja elő az általunk beállított tökéletes hőmérsékletet. Ez akár azt is jelentheti, hogy melegből készít hideg levegőt. Hűtő-fűtő és vízmelegítő funkciója miatt mindenképpen megéri beüzemelése hosszú távú megoldásként is. Ezen kívül még környezetkímélőbbé és kedvezőbbé tehetjük hőszivattyúnkat azzal, ha napelemes rendszert használunk működtetéséhez. Ilyen hőszivattyúkat szaküzletekben tudunk megvásárolni és szakember segítségére van szükségünk beüzemelésükhöz. Emiatt jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy mennyibe kerül egy ilyen berendezés beszerzése? Sajnos sok olyan céggel és szakemberrel találkozunk, akik a hivatalos weboldalukon meghirdetett árban nem tüntetik fel az extra költségeket, ezért utólag lepődünk meg azon, hogy sokkal többet mondanak végösszegnek, mint amit az oldalon írtak.
Ha tehát olyan céget keresünk, ahol jó minőségű hőszivattyút tudunk vásárolni, tapasztalt szakemberrel beüzemeltetni és még a pontos árakat is megtalálhatjuk weboldalukon, akkor érdemes ellátogatni a Paco-Haus honlapjára. A Paco-Haus Magyarország legnagyobb, díjnyertes Panasonic hőszivattyú értékesítő cége. Hőszivattyúk értékesítése mellett beüzemeléssel és szerviz biztosításával is foglalkoznak. Kilenc év tapasztalattal rendelkező szakembereik építkezés és lakásfelújítás során is a legjobb minőségű hőszivattyúval tudnak ellátni minket. Olyan hőszivattyúra tehetünk szert, ami energiatakarékosan képes az általunk beállított hőmérsékletet megteremteni és egy esetleges probléma fellépése esetén a Paco-Haus szakemberei szervizelést is biztosítanak számunkra. Ez azonban nem jellemző, hiszen a Paco-Haus szerelői úgy szerelik be választott hőszivattyúnkat, hogy azzal semmiképpen ne legyen probléma.
Ha mégis nyugodtabbak lennénk, ha szemünket a hőszivattyú működésén tarthatnánk, akkor élhetünk a Paco-Haus által nyújtott lehetőséggel, a távfelügyeleti rendszerükkel. Ez a szolgáltatás nonstop szervizelést biztosít az ügyfelek számára és a távfelügyelet rendszerének köszönhetően bármikor ellenőrizhetjük hőszivattyú rendszerünk megfelelő működését. Ha fellépne valamilyen probléma a hőszivattyú működésében, akkor a Paco-Haus szakembereivel felvehetjük a kapcsolatot és a megbeszélt időpontra pontosan megérkeznek, ami egyébként manapság ritkaságszámba megy. Munkájukat pontosan és precízen végzik el, ami köszönhető, majd egy évtizedes tapasztalatuknak és megbízhatóságuknak. Az elvégzett munkájukon kívül, értékesített gépeik is megbízhatók, hiszen a legjobb minőségű berendezésekkel foglalkoznak. Ügyfeleik mindig kiváló minőségű Panasonic hőszivattyúkhoz jutnak hozzá, ráadásul gyorsan, mert hatalmas, saját raktárkészlettel rendelkeznek. Ez hozzájárul ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan megérkezzenek a rendelt berendezések ügyfeleikhez. Berendezések alatt nemcsak hőszivattyúkat értjük, hanem klímákat és elektromos fűtés kiegészítőket is. Hiszen a Paco-Haus cégnél mindezek megtalálhatók különböző típusokban és márkákban. AUX, TOSHIBA, Nolsen márkák közül van lehetőségünk megvásárolni a számunkra ideális hűtő-fűtő berendezést. Honlapjukon könnyen és gyorsan rátalálhatunk a különböző márkákba sorolt gépekre és mindegyikhez olvashatunk egy leírást, ami segíthet a döntés meghozatalában. A hőszivattyúkból öt márkát találhatunk meg, többek között a híres Panasonic hőszivattyút is. Ezen a kategórián belül is több opciót láthatunk típus és funkciók szerint elrendezve. És ne feledjük, hogy itt az árak feltüntetik a beüzemelés díját is, ennek köszönhetően pedig könnyebben tudunk tervezni vásárlás előtt. A tervezésünket megkönnyíti az is, hogy a a Paco-Haus saját bemutatóteremmel rendelkezik, ahol a kiállított berendezéseket előzetes bejelentkezés nélkül ki is próbálhatjuk. Nyitvatartási időben bármikor ellátogathatunk és saját szemünkkel láthatjuk, melyik berendezés beüzemelése érné meg nekünk a legjobban. A Paco-Haus üzlete Sopronban található, de lehetőségünk van házhozszállítást kérni rendeléskor, ami még kényelmesebbé teszi vásárlásunkat.
Annak ellenére, hogy a berendezések külföldi márkájúak, a papírok, a szerződés mind magyarul aláírandók, hiszen magyar cég értékesíti őket. A Paco-Haus cége és értékesítése hivatalos, ezért természetesen minden szükséges vizsgával és engedéllyel rendelkeznek. Sőt, szakembereik a mai napig részt vesznek a gyártók speciális képzésein, hogy minél többet fejlődjenek és a legjobb minőségű berendezésekkel tudják ellátni ügyfeleiket. A garancia idő alatt és után is vállalják a szervizelést és szakmai tudásuknak köszönhetően segítenek olyan gépet választani, ami megfelelő számunkra és otthonunk megfelelő ellátásához is. Weboldalukon minden szükséges információt, árat és berendezést megtalálhatunk. Emellett még egy bemutatkozó videót is megnézhetünk, ami alapján eldönthetjük, hogy igénybe vennénk-e szolgáltatásaikat. Én azt mondom, ha megbízható és precíz szakembereket keresünk, akik jó minőségű és márkás berendezéseket kínálnak, akkor mindenképpen érdemes a Paco-Hausnak esélyt adni.