Az egykori gimis haverjaimmal a nyáron eldöntöttük, hogy elmegyünk együtt nyaralni. Most már egyetemisták vagyunk, de még mindig ugyanolyan jóban vagyunk és tartjuk a kapcsolatot. Lementünk a Balatonra és egy szép kis panzióban foglaltunk szállást. Négy napos utat terveztünk. Nagyon szép idő volt, remekül éreztük magunkat. Nappal strandoltunk, söröztünk, strandröpiztünk, este bográcsoztunk, kártyáztunk, és volt, hogy lementünk Siófokra a sétányra.
Az utolsó, kicsit ferdére sikeredett este után bandukoltunk haza a tópartról a szállásra. A gimi ideje alatt volt egy nem is tudom, mennyire értelmes játékunk, az úgynevezett “bush jumping”, azaz bokorugrás. A játék szabályai nagyon egyszerűek: amikor valamelyikünk a semmiből elkiáltja magát, hogy “bush jumping!”, akkor mindenkinek a legközelebbi bokorba kell vetnie magát. Ez a mi “kicsi a rakás” játékunk, mindig rengeteget röhögtünk rajta buliból hazafelé részegen.
Na, most, nagyjából 4 év elteltével, ismét ez a csapat botorkált a panzióba enyhén ittas állapotban. Az egyik haveromnak hirtelen kipattant az ötlet a fejéből, hogy felkiáltsa a jelszót: “bush jumping!” Gyorsan körbenéztünk, és a közelünkben ott volt egy halott, kiszáradt kis bokor. Gondolkodás nélkül ugrottunk bele mindannyian, de mondanom sem kell, hogy ez nem zajlott zökkenőmentesen. A bokor olyan kicsi volt, hogy valamivel mellé érkeztem és sikerült beleharapnom a betonba. Az egyik első fogamból letört egy darab. Mondtam a srácoknak, hogy baj van, de abban az állapotban nem tudtuk megkeresni a darabkát, hanem hazamentünk.
Másnap realizáltam, hogy mi is történt előző este, miközben a tükörben vizsgálgattam a sérült fogamat. Mindig is utáltam fogorvoshoz menni, de ezúttal kénytelen voltam, ha nem akartam úgy kinézni, mint egy madárijesztő. Szerencsére aznap már utaztunk is haza, úgyhogy rákerestem az interneten, hogy milyen magánrendelők vannak Budapesten, ahol nem olyan horribilisek a fogpótlás árak.
Szerencsére elég hamar fel is fedeztem egy fogászatot Budapesten, ami az igényes honlap alapján nagyon szimpatikusnak tűnt. A legmodernebb eszközökkel és technológiákkal dolgoznak azért, hogy a kezelések minél hatékonyabbak és fájdalommentesek legyenek, a végeredmény pedig esztétikus is legyen. Mivel a fogászat nagyon dinamikusan fejlődik napjainkban, ezért gyakran mutatnak be újfajta eljárásokat és eszközöket a szakmában. Ennek köszönhetően szó sincs kínzásról és elviselhetetlen fájdalomról a fogorvosi székben.
Ezen a budapesti fogászaton nemcsak a fog kijavításával törődnek, hanem azzal is, hogy a pácienst tanácsokkal lássák el azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudja megőrizni az egészségét és megelőzni a további bajokat. Ebből is látszik, hogy ez a fogászat betegközpontú és egy visszatérő pácienskört szándékozik kialakítani. Szerintem is hasznos, ha az ember nem mindig újabb fogorvoshoz jár, hanem a jól megszokotthoz, aki ismeri a páciense fogászati múltját is.
Kíváncsi voltam a fogászati kezelések árára, főleg a fogpótlás árak érdekeltek, úgyhogy a felső menüsorban rákattintottam az “Áraink” opcióra. Itt szépen akkurátusan fel volt sorolva minden kezelés és mellette az áraik, hogy átlátható legyen. Úgy véltem, hogy elég megfizethetőek az árak a modern, precíz szolgáltatás ellenében. A fogpótlás árak sem szöktek az egekbe, úgyhogy kicsit megkönnyebbültem.
Ezután már arra is kíváncsi voltam, hogy hány orvos dolgozik ezen a fogászaton és vajon milyenek. Az árak menüpontja mellett megtaláltam a kollégákról készült pontot is. Itt minden itt dolgozó orvosról lehetett olvasni egy kis bemutatkozást egy-egy kép kíséretében. Ez úgy gondolom, nagyon nagy segítség abban, hogy el tudjuk dönteni, melyik orvoshoz szeretnénk menni szimpátia és szakterület alapján. Mindegyik orvos természetesen nagyon professzionális, tapasztalt, precíz és barátságos. A leírások alapján hamar ki is választottam, hogy kihez szeretnék menni.
Az oldalon van lehetőség online időpont-kérésre vagy a megadott telefonszámon fel is lehet hívni a rendelőt. Szerencsére előjegyzés alapján dolgoznak, ezért az időpontot akkorra kapom, amikor nekem a legalkalmasabb, nem kell miatta átpakolgatnom a programjaimat. Ennek a magánrendelőnek az is nagy előnye, hogy nem kell sok páciens között nyomorogni és órákig várni a sorunkra, tudva, hogy nem jut ránk olyan sok idő, mint egy magánrendelőben, hiszen rengeteg a beteg. Az orvosok így fáradtabbak is és ez egyik félnek sem jó. A magánrendelőben egy kellemes környezetben várja ki a páciens azt a pár percet, amíg szólítják.
A magánrendelő pozitívuma, hogy bensőségesebb viszonyt tudunk kialakítani az orvosunkkal, ami által megnő a bizalom is, és sokkal nyugodtabban fekszünk a székben, bármilyen beavatkozásról legyen is szó. Az itteni orvosok törődnek a beteggel mint emberrel is, nem csak azzal foglalkoznak, hogy a fogat elkészítsék, majd útjára engedjék a pácienst. Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam, amikor elmentem a rendelőbe, ahol kellemes, nyugodt hangulat fogadott. Egy-kettőre készen lett a fogam, mintha mi sem történt volna. Amikor megmutattam a kijavított fogamat a barátaimnak, cukkoltak, hogy így könnyen ugrálhatok a betonra, ha ennyire profin ki lehet javítani a törést.