A panzióban tudtam meg, mi mindenre jó az acetilén palack


A férjemmel szeretünk rendszeresen kirándulni, új helyeket felfedezni. Ilyenkor bármilyen messzire képesek vagyunk elmenni, és nem egyszer kötünk ki egy szállodában, vagy egy panzióban. Mindig foglalunk előre szállást, mert párszor már jártunk úgy, hogy csak betoppantunk valahova, és nem volt helyünk. Az éppen aktuális szálláshelyünkön szeretünk beszélgetni az ott dolgozókkal, megismerni a hely történetét, és megtudni egyéb érdekességeket. Legutóbb például a panzió gondnoka azt mesélte el nekünk, hogy mire is jó az acetilén, és miért jó, ha van otthon acetilén palack.

Amikor megérkeztünk a panzióba, már lenyugvóban volt a nap. Mire birtokba vettük szállásunkat, kezdett sötétedni, és a panzió parkjában feléledt az éjszakai élet. A padokon szerelmes párok turbékoltak, vagy éppen a virágokat csodálták a lámpák fényében. A panzió persze adott a külsőségekre, és a lámák csodálatosan néztek ki világosban is, de amikor maguk a lámpák szolgáltatták a fényt, akkor még szebb volt minden.

Mi csak andalogtunk lassan a parkban, és feltettem a kérdést, hogy szerinte mivel van itt megoldva a világítás. „Acetiléngázzal, drágám!” – hallottam a választ, de nem a férjem szájából. Nem ijedtem meg, mert egy kedves bácsi lépett elénk, aki elmondta, hogy ő itt a gondnok, és bármiről tud mesélni a panzióval és a parkkal kapcsolatban. Nekem nem mondott sokat ez az acetilén dolog, de elmondta, hogy bár a lámpákba vezetékesen érkezik az acetiléngáz, tud nekünk mutatni érdekesebbet is.

Bevezetett minket egy kissé különös garázsba, és megmutatta a szálloda hintóját, amin egy különleges lámpa volt látható. Elmagyarázta, hogy ez viszont már acetilén palack segítségével működik, ilyet akár otthonra is beszerezhetünk. Férjem csak ekkor szólalt meg, és mondta, hogy az apja most keres is ilyen palackot, valamilyen otthoni projecthez kell neki, de nem talált még megfelelő szolgáltatót. A kedves gondnok bácsi elmondta, hogy ők mindig a Gázpalackfutártól rendelnek, pontosabban inkább csak ő, mert más nem foglalkozik ezzel a panzióban. Bár a hintót különleges alkalmakkor szokták csak használni, felajánlotta, hogy körbevezet minket a parkon és a környékén, így legalább láthatjuk működés közben is az acetilén palackot. Izgalmasan hangzott, így elfogadtuk az ajánlatot.

Út közben sokat mesélt, ugyanis szinte mindent tudott az acetilénről, sorolta, hogy alkalmazzák közvilágításban, és persze kisebb fényforrások üzemeltetésére is, fontos eleme a hegesztésnek és a lángvágásnak, sőt, a műanyaggyártásban is használják. Ez elég érdekesen hangzott, de nem akart minket ezzel untatni, így bevezetett minket a panzió múltjába, és elmesélte, milyen furcsa vendégek szoktak itt megfordulni.

Észre sem vettük, hogy milyen gyorsan repült az idő. Miután visszaértünk a panzióhoz, és elköszöntünk a gondnoktól, megkérdeztem férjemet, hogy szerinte fogjuk-e tudni hasznosítani az este hallottakat. Aztán persze mondta is, hogy természetesen, hiszen említette, hogy az apukája acetilén palackot keres. Akkor kaptam a fejemhez, hú, tényleg! Szerencsére azt nem felejtettem el, hogy a Gázpalackfutár oldaláról lehet rendelni, így gyorsan fel is írtam a telefonomba arra az esetre, ha a kis kirándulásunk végére elfelejtődne.

Szerencsére emlékeztünk rá akkor is, amikor hazaértünk. Másnapra elígérkeztünk párom szüleihez vacsorára, és akkor boldogan meséltük, hogy milyen plusz ismerettel gazdagodtunk a kiruccanásunk során. Meséltünk a gondnokról, a lámpákról, és persze a Gázpalackfutárról meg az acetilén palackról is.