Vendéglátóstól kaptam ajándék tippet


Mivel a vendéglátó iparban elég nagy a verseny, sok ember azt hiszi, hogy biztos magán emberként is versengünk egymással, és általában az egymás közelében tevékenykedő hotelek nincsenek jóban egymással, pedig ez nem igaz. Én elég jóban a többi közelben lévő panzióval is, néha szoktunk is találkozni is egymással.

A legutóbb például egy olyan rendezvényen voltam, ami kimondottan a megyében lévő vendéglátósoknak volt. A nap folyamán voltak előadások meg tippek az üzlet fellendítéséhez, aztán meg volt egy vacsora. Ott találkoztam is az egyik kollégával, akinek a panziója pár utcára van a miénktől. Mivel őt már kicsit jobban ismertem, vele kezdtem el beszélgetni.

Azt is elmeséltem neki, hogy az unokám már lassan egy éves lesz, és szeretnék neki a születésnapjára egy szép és hasznos ajándékot venni, de eddig nem jutott eszembe egy jó ötlet sem. Mondta, hogy neki is van már két unokája, és amikor az első még kicsi volt, akkor ők egy bébitaxit vettek neki. Én erről még nem nagyon hallottam, de azt mondta, hogy ebben az esetben nézzem meg az Ajándék varázsló oldalt, mert ott nem csak egy csomó termék közül választhatok, hanem még a vásárláshoz is adnak egy sereg tippet. Például a bébitaxikhoz is van leírás: ajandek.varazslo.hu/blog/item/bebitaxi-olcson-es-okosan

Végül meg is fogadtam az ismerősöm tanácsát, és onnan szereztem ajándékot az unokámnak. Szerencsére az egész család örült neki.