Egy jó szállásra egy nagyszerű dagasztógépre is szükség van


Nagyon szeretek a konyhában sürögni forogni, éppen ezért is lett ezzel kapcsolatos a vállalkozásom. Két éve indult az éttermünk, és szerencsére nagy sikernek örvend. Viszont egy-két géppel mellé nyúltam a vásárláskor, ezért most már inkább több embert is megkérdezek nekik mi vált be. Nem volt ez másképp a hétvégén sem. Ugyanis egy nagyon hangulatos szállodában jártunk a barátnőmmel. A konyhán pedig muszáj volt megkérdeznem, hogy milyen dagasztógépet használnak, hiszen a végeredmény, amit ettem, nagyon finom volt. Szerencsére segítőkészek voltak, és megosztották velem. Dagasztógép | Dealer – Gastro & Ice Dealer. Ezt a tippet kaptam tőlük, hogy nézzek utána. Ők ugyanis az Rdealer-től szokták rendelni a konyhai gépeiket.

A reggelim befejeztével vissza is mentem a szobámba és utánuk néztem. Megtaláltam a honlapjukat is. Valóban nagyon sok fajta termék megtalálható náluk, nem is gondoltam volna, hogy szinte mindent árulnak, amire nekem szükségem lehet. Pár termékkategória, amik megtalálhatóak náluk: csomagolástechnika, előkészítő gépek, húsipari gépek, ital készítők, sütőipari gépek és kiegészítők, mint például ételszállító badella, rozsdamentes gastronorm, munkaasztal, mosogatószer, serpenyő. Még nagyon sokáig lehetne sorolni, hogy mennyi minden megtalálható náluk, de a legegyszerűbb, ha a saját szemeddel bizonyosodsz meg erről.

Felmerülhet a kérdés, hogy ennyi termék közül hogyan lehet gyorsan megtalálni azt, amit épp keresünk. attól viszont nem kell aggódni, hogy elveszünk a sok termék között. Az weboldalon található erre egy keresőmező illetve ha a termékek között keresgélsz, akkor le lehet szűkíteni a kört. Külön ki lehet választani, hogy milyen kategórián belül szeretnél keresgélni, melyik márka termékei érdekelnek, milyen állapotban legyen a termék (új, használt), és az árat is be lehet állítani. Ennek köszönhetően egyszerűen és gyorsan meg lehet találni azt a terméket, ami minket a legjobban érdekel. Ha pedig téged is a dagasztógép érdekel, akkor az Rdealernél mindenképp érdemes szétnézni: Dagasztógép | Dealer – Gastro & Ice Dealer.

A termékekre természetesen garancia is van, így az új gépek esetén 1 év, használt termékek esetén pedig 3 hónap. Így, ez idő alatt, ha valami probléma adódna a vásárolt termékkel bátran fel lehet őket keresni, segíteni fognak ha tudnak.

Minden hétköznap reggel nyolctól délután négy óráig nyitva van üzletük, így ebben az intervallumban bármikor felkereshetőek. Ha viszont az oldalon szeretnél rendelni, arra is van lehetőség. Sőt, ha kiszállítást szeretnél kérni, arra is van lehetőség, csak külön meg kell beszélni velük, és mindent megoldanak.

Ha nem tudod eldönteni melyik gépet válaszd, akkor se ess kétségbe. Az Rdealer szakmai blogot is vezet, ahol termékeket is bemutatnak, a mellett, hogy a gyártókat is bemutatják és tippeket illetve trükköket tartalmazó cikkeket is írnak. Ezeknek a cikkeknek köszönhetően nem csak az Rdealert ismerheted meg jobban, hanem azt a több mint 40 márkát, akikkel együtt dolgoznak és akiknek a termékei megtalálhatóak az oldalon is.

Amennyiben gasztronómiai vállalkozások van, érdemes felkeresni az Rdealert, hiszen nagyon sok hasznos és szükséges gépet és kiegészítőt kínálnak versenyképes áron. Az Rdelaer valóban a vállalkozások számára lett kitalálva és őket szeretné kiszolgálni jobbnál jobb termékekkel.

Miután mindent megnéztem az oldalukon, eldöntöttem, hogy teszek egy próbát velük. Mivel már kérdésem nem volt, elhatároztam, hogy másnap ellátogatok a Tapolcán található üzletükbe és élőben is megnézem mit szeretnék megvenni. Ha te is hasonlóan gondolkodsz, és minőségi gépeket szeretnél a vállalkozásod számára, akkor irány az Rdealer.