Életem legrosszabb éjszakája!


Életem legrosszabb éjszakáját töltöttem el a férjemmel – és nem miatta éreztem rosszul magam. (csak vicceltem)

Utólag már csak nevetünk az egészen, de nem tudom, hogy sikerült a legförtelmesebb helyet kiválasztanunk.

Egy hetes Balaton körüli túrára indultunk a házassági évfordulónk alkalmával a férjemmel, Gáborral. Úgy éreztük, ez méltó megünneplése lesz annak, hogy már húsz éve boldogítjuk egymást, de nem gondoltunk volna, hogy ilyen emlékezetes lesz az utolsó előtti napunk. Nagyrészt ismerősöknél, családtagoknál szálltunk meg, mindenhova beköszöntünk, én Somogy, Gábor pedig Veszprém megyei, egészen konkrétan mind a ketten part menti városokban nőttünk fel. Jól éreztük magunkat; így költenünk sem kellett a szállásra, és mindenkit meglátogattunk, akit kellett, és közben jó sokat bicikliztünk. Mind a ketten nagy sportemberek vagyunk, úgyhogy nem fárasztott le minket a sok tekerés, talán azt volt nehéz kibírni, hogy majdnem végig a tűző napon izzadtunk, de ha már nagyon melegünk volt, csobbantunk egyet a Balatonban. Utolsó előtti nap éjszakáján nem volt a közelben senki, akinél aludhattunk volna, így szállást foglaltunk a neten. Olcsó volt. Nem voltak nagyi igényeink; legyen reggeli, lehessen fürdeni, és legyen egy ágy, ahova fáradtan be tudunk zuhanni.
Nem tudjuk, hogy ez az apartman hogyan kaphatta meg az engedélyét: a falak penészesek voltak, és a kert tele volt kutyapiszokkal. A fürdőt valószínűleg az előttünk levő vendég után nem takarították ki alaposan, mert a lefolyó tele volt hosszú, fekete hajjal – én pedig szőke vagyok. Az ágyneműnek sem volt túl friss illata, ami szintén nem volt bizalomgerjesztő ennyi negatív tapasztalat után. Éjszaka hallottuk, hogy valaki motoszkál a falban – egészen biztosan menyét költözhetett be valahogy a szigetelés közé, amit szintén nem tartottunk olyan jó dolognak, mert nehezen tudtunk tőle aludni.
A reggelit meg sem vártuk, beszélni akartunk a tulajdonossal, aki sajnos nem volt elérhető, csak a személyzet. Úgy döntöttünk, nem várjuk meg ezért, is inkább elindultunk, de azért utánanéztem, mások mit írtak a helyről.
Ennyi negatív visszajelzés után igazán odafigyelhetnének rá a tulajdonosok, akár be is zárathatják a helyet, ha nem felelnek meg az előírásoknak. Amikor mi eladtuk a lakásunkat, még energetikai tanúsítványt is kaptunk, amiben besorolták a lakásunkat a lehűlő felületek, a nyílászárók, azok tájolása, a padló, a födém, illetve a fűtési, és a melegvíz előállító rendszer mérése és vizsgálata alapján, nehogy már őket ne ellenőrizze senki! A rendelet jelenleg 12 kategóriát határoz meg (AA++-tól JJ-ig). A “CC” kategória jelenti a követelményeknek megfelelő szintet, 2020 után ennél rosszabb besorolású épület nem építhető. Kíváncsi vagyok, hogy egy olyan épület, aminek falai közé egy menyét befér, milyen minősítést kapna. Amikor megvették az épületet, már akkor tudjuk kellett volna, hogy beázhat, mert gondolom a penész sem most került oda. 2012. január 1-től minden eladó épületre, vagy lakásra kötelező kiállítani az energetikai tanúsítványt, ami nélkül az ingatlan nem adható el, ennek célja pedig az eladásra szánt ingatlan vevőinek hiteles tájékoztatása annak energetikai minőségéről, valamint a szükséges és végrehajtható felújítási javaslatokról, és korszerűsítésekről. A 2009. január elsejétől hatályba lépett rendelet szerint minden új építésű és közhasználatú épület, beleértve az állami és az önkormányzati lakásokat is, kötelező egy ilyen tanúsítvány kiállítása, az uniós ajánlásra bevezetett jogszabály pedig 2012-től kötelezővé tette ezek elkészítését a régi épületekre is, szóval ez az apartman sem maradhatott ki a buliból. Ezt azért tudom ilyen részletesen, mert olvastam a www.e-tanusitas.eu oldalon. Persze az energiatanúsítvány az energiahasználatra vonatkozik, de biztos, hogy szóltak volna a penészért például, ha felmérték volna a terepet.