Rendezvények nálunk, ahogy mi szeretjük.


Egy panzió életében mindig nagy öröm, ha vendégei, megbecsülésük jeléül visszatérnek. Jóleső érzés, hogy már ismerős arcok lépnek be az ajtón, nagy mosollyal az arcukon, hiszen már jól ismerik, hova jönnek, van tapasztalatuk arról, mi várja őket nálunk. Szerencsésnek és boldognak mondhatjuk el magunkat, hiszen sok a visszatérő vendég, és nagy az elégedettség. Ennek köszönhetően sokszor előfordul, hogy rendezvényekre is kapunk megbízást, amit házon belül bonyolítunk le. Egy panzió, jó estben, fel van készülve az ilyen eseményekre, nem okoz kihívást megszervezni egy ilyen eseményt, ha nincsenek különleges igények.

Persze, nagyon ritkán fordul elő, hogy a rendezvényen nincsenek különleges elképzelések. Manapság már nagyon extravagáns ötletek vannak, úgy a díszítésnél, mint a party kellékeknél is, így nagyon oda kell figyelnünk, hogy minden igényt ki tudjunk elégíteni, valamint az is nagyon jó fényt vet ránk, ha kreatív ötleteket tudunk adni a megrendelőinknek. Sokáig akadtak problémáink ezen a területen, hiszen nagyon kevés az olyan cég, ahol mindent meg lehet vásárolni egy helyen. Volt olyan hely, ahol jók voltak a díszítő elemek, de nem volt nekik semmi más. Egy másik helyről, szuper kiegészítőket tudtunk beszerezni, de ott meg nem voltak díszítők, és ez mindig plusz utánajárást eredményezett, mire minden összeállít. Az amúgy is feszített tempójú vendéglátásban nagyon fontos, hogy spóroljunk az idővel, és igyekezzünk mindent a lehető leghatékonyabban és gyorsabban megoldani úgy, hogy közben nem engedünk a minőségből. Mert a legfontosabb hitvallásunk, hogy a vendégért mindent és a vendégnek csak a legjobbat. Ez nálunk nem üres beszéd, komolyan vesszük, és nagy hangsúlyt fordítunk rá.

Szóval, a rendezvények lebonyolításakor rengeteg tapasztalatot szereztünk. Volt ilyen és olyan beszállítónk is, volt, akivel jól működött a közös munka és volt olyan is, akivel kevésbé, de a végére, mint ahogyan az lenni szokott, kiforrott a dolog, és megtaláltuk a tökéletes segítséget.

Az üzleti jó kapcsolat lényege, hogy a vevő mindig pontosan fizessen, az eladó pedig pontosan azt és úgy biztosítsa, ahogyan arra szükség van, és ebben, ennél a helyzetnél, nem is találhattunk volna jobb társat.

Ma már nem kérdés, hogy ha szükséges, honnan rendeljük meg a party kellékeket. És ami a pontosságon és megbízhatóságon kívül még szintén fontos a számunkra, hogy mint ahogyan azt korábban is említettem, időtakarékos a vásárlás, hiszen az egész folyamat online zajlik. A megrendelővel egyeztetve kiválasztjuk a kellékeket, leadjuk a rendelést, és ezeket kiszállítják nekünk házhoz. Nincs szükség rohangálásra, se szervezkedésre atekintetben, hogy ki, mikor és hova tud nagyon gyorsan elszaladni és beszerezni a dolgokat.

Lebonyolítottunk így már számtalan céges csapatépítőt, születésnapot, leány- és legénybúcsút, esküvőt, ballagási bulit, és még sorolhatnám, tematikában nincs megkötés a széles szortimentű kellékekből adódóan.

Tudom, ez itt most éppen nem a reklám helye, de higgyék el, hogy akkor járnak a legjobban, ha az ilyen jellegű rendezvényeik kapcsán minket látogatnak meg. Ezt tiszta szívemből, őszintén tudom önöknek javasolni. Mert nem csak a profi kellékeinket, kimagaslóan vendégközpontú munkánkat és hozzáállásunkat tesszük bele, de szívünket és lelkünket is, így válik minden megnyerően varázslatossá!