Így váltottam elektromos fogkefére a nyaraláson


Tavaly nyáron esett meg velem a történet, hogy egy kellemes hétvégére készültünk a szüleimmel a Balatonnál. Ők is dolgoztak egész nyáron és én is, de ennyire pont volt időnk, illetve fordítottunk rá. Nem is sóherkedtünk, befizettük magunkat all-inclusive csomaggal egy balatonfüredi szállodába. Az első nap el is telt nagyon boldogan, pihenéssel, fürdéssel, borkóstolással és egy kis túrázással. Aztán a nap végén tört rám a felismerés, hogy bizony elkövettem egy nagy hibát: otthon hagytam a fogkefémet!

Égi jelnek fogtam fel a dolgot, mert már nagyon régóta foglalkoztatott az elektromos fogkefe vásárlás gondolata, de mindig elnapoltam, mondván, hogy jó nekem a hagyományos is, meg az olcsóbb, meg bla bla bla… Hát sajnos aznap már nem volt nyitva semmi, ezért fogtam magam és gyorsan rákerestem a neten milyen lehetőségeim vannak. Meglepően gyorsan találtam egy webshopot, ahol rengeteg opció között böngészhettem.

Először a webshop által adott rövid összegzőt olvastam el, hogy egyáltalán milyen termékek vannak a piacon, melyik miért jobb vagy rosszabb és hogy mit érdemes választani, melyikkel mire számíthatok. Ez nagyon hasznos volt, mert különben google-zhattam volna napestig, hogy mégis mi a különbség a szónikus fogkefe és a forgófejes verzió között. Így meg rögtön ott volt előttem, hogy a szónikus a rezgéssel tisztítja a fogat, a forgófejesnek pedig tényleg forog a feje és azáltal működik. Hatékonyságukat tekintve talán ez utóbbit kicsit jobbra értékelték, ezért én is ezek közül a termékek közül kezdtem el keresgélni egy nekem valót. Itt is megvannak a reklámokból már jól ismert márkák, amik mindig jó döntésnek bizonyulnak. Mivel sajnos nincs fogorvos ismerős a családban, akitől megkérdezhettem volna a véleményét, kénytelen voltam a tömeg véleményére adni és egy olyan árut választani, amit mindenki jó szívvel ajánlj. Remélhetőleg ezzel azért annyira nem nyúlhattam félre.

Végeredményben amire a választásom esett tehát egy forgófejes fogkefe volt, ami aksiról működik, használat után vissza lehet tenni a töltőállványára, ráadásul két percet követően pittyeg, hogy abbahagyhatom a fogmosást – persze, csak ha akarom. Hazaértünk a hétvégi kiruccanásból és rá egy napra már csöngetett is a futár, hogy itt az új fogkefém.