Jó szállást találni olyan, mint jó napelemet- megtérül.


A mikor pihenni készül az ember, akkor mindig előre kell gondolkodnia, hogy milyen típusú szállást fog választani. Ez javarészt mindig attól függ, hogy milyen pihenést terveznek, az, hogy kirándulós, túrázós pihenést eszközölne, ahhoz nem kell feltétlen luxus szállást választani, mivel rendkívül kevés időt fognak eltölteni ott, ahhoz nem kell, hogy a szállásnak wellness részlege legyen. Ha pedig csak a szálláson szeretnénk tartózkodni, célszerű akkor olyan szállodát választani, ami rendelkezik fürdőkkel, masszázzsal, szaunával. Az az igazán pihentető szállások közé tartozik, ahol az emberek azért utaznak, hogy kényelemben tudjanak feltöltődni. Egy ilyen helyen hallottam egy nagyon jó történetet, hogy a helyi önkormányzat hogyan is intézte el a község, illetve az önkormányzat által üzemeltetett intézmények energiafogyasztásának hatékonyságát. Nem másképpen, minthogy napelemeket szereltek fel. A napelem a leghatékonyabb formája annak, hogy az ökológiai lábnyomunkat kisebbé tegyük, valamint, ahogy ebben a történetben is, nem csak ez volt a fő csapás, és gondolati sík, hanem az, hogy a közüzemi számlák költségeit minimalizálják, ezzel a napelemes befektetéssel. Mely befektetéstől azt várták és várják is, hogy minél előbb megtérüljön.

A szóban forgó önkormányzat, nem volt rest utána nézni, hogy náluk, hogy is érné meg egy ilyen napelemfarm.  Az interneten talált egy remek céget, akik csak nagyobb volumenű projektekbe vág bele, vállal el, önkormányzatok és nagyobb cégek szolgálatába állnak. Az önkormányzatnak ez a nagyban való gondolkodása nagyon megtetszett a cégnek. Így fel is keresték őket, a honlapjukon megadott elérhetőségek egyikén, bízva abban, hogy számos munkájukon túl ugyan azon a szakértelemmel, és elánnal fognak náluk is dolgozni. Az oldalukon feltüntetésre kerültek az előző munkáik értékelése és azok leírása, az önkormányzat képviselőjének szimpatikus volt, hogy a cég már számos nagyobb napelemes projektet lehozott és hogy szinte biztosra lehet menni, náluk is nagyszerű munkát fognak végezni. A cég honlapján még tájékozódtak, mivel nagyon részletesen, és egyszerűen, mindenki által jól érthetően írja le a napelem működését, és azt, hogy ténylegesen ebben a technológiában van a jövő. Számos bejegyzése kifejti, hogy az állam is szorgalmazza azt, hogy napelem-rendszereket telepítsenek a lakóházakra, és a nagyobb cégekhez, önkormányzatokhoz.

Az önkormányzatnak már csak annyi kockázata lehet, hogy ezen napelemfarm megtérülés mikor is következik be. A napelemfarm megtérülésének számítása nagyon egyszerű hiszen, adott a napelemrendszer és annak felszerelésének ára, valamint az önkormányzat és az önkormányzatok üzemeltette intézmények átlagos, vehető éves fogyasztása. Ezen két adatból könnyen ki lehet számolni, hogy nagyon hamar megtérülésre kerül a napelemfarm. Mindamellett, hogy nagyon környezettudatos megoldás is.  Ez a remek cég, akikkel az önkormányzat szerződött, mindenben a segítségükre volt, már a kezdetektől fogva. Amint az sejteni lehetett, a cég maximálisan profin kezelte a megrendelést, minden esetben tartotta a határidőket. Jobb céget keresve sem tudtak volna találni a feladatra, hiszen gyakorlattal és megfelelő tapasztalattal rendelkeztek nagyobb napelemes projekt kivitelezésében. Azóta az általuk felszerelt napelemfarm nagyon jól működik, az önkormányzat nem is gondolta volna, hogy ilyen jó befektetést fog csinálni, hogy egy nagyszerű céget találnak, aki pont a feladatra termett, szinte alig tudták elhinni, hogy ilyen egyszerű módon, egy nagyszerű cél érdekében tehettek. A környezet megóvása és a költségeik csökkentése érdekében, és a napelemfarm megtérülése pár éven belül be is következik.