Visegrádon beszélgettünk a mobiltelefon kijelző cseréről


Nemrég voltunk nyaralni a férjemmel Visegrádban és kifogtunk egy szenzációs kis panziót, aminek még wellness részlege is volt. Sokat voltunk a szaunákban, a pezsgőfürdőben és persze kint a medencében is, hiszen a legnagyobb kánikulában sikerült időpontot foglalnunk.

Ott láttunk egy érdekes kisebb medencét egybeépítve a nagyobbik mellett, ami egy napozó medence volt. Körülbelül bokáig ért benne a víz, kicsit lejtett és pont úgy volt kialakítva, hogy napozni lehessen benne. Ilyet még nem láttunk korábban, de amint kipróbáltuk, alig akartunk kijönni, hiszen nincs is jobb annál, amikor egyszerre lehet napozni és hűsölni, azaz hason vagy hanyatt feküdni egy medencében. Ez egy szenzációs találmány volt, ami nemcsak nekünk tetszett, de a többi vendégnek is, így felváltva élveztük a napozó medencét.

Nyilván ez egy kisebb panzió volt, így gyorsan szóba elegyedtünk a többi pihenő vendéggel. Egyikük éppen azt panaszolta, hogy már a harmadik kijelző cserén van túl a telefonja, és képtelen egy olyan szervizt találni, ami hosszú távon tudná megoldani a problémáját.

Mondtam neki, hogy csak írja be a Googlebe a “Mobiltelefon kijelző csere – LCDFIX – Mobiltelefon szerviz” kifejezéseket, mert én már találkoztam az LCDFIX szerviz weboldalával a neten.

Mondtam a vendégnek, akivel beszélgettünk, hogy tegyen egy kísérletet velük is, mert azt olvastam a weboldalukon, hogy náluk van egy speciális lehetőség mobiltelefon kijelző cserére az LCDFIX  mobiltelefon szervizben, ami 99%-ban megegyezik az eredetivel és így sokkal jobb minőségű is, mint az utángyártott verzió használata. Vagy az olcsó, gyakran kiábrándító minőségű lehetőségek…

Megnézte a vendég a weboldalukat és mondta, hogy kár, hogy csak most látja először ezt a szervizt, mert eddig mindig az olcsóbb verziókat választotta. Főleg, mert nem kapott máshol részletes tájékoztatást arról, hogy sajnos az olcsó modellek bizony nem nyújtják azt a minőséget, amit elvárt volna. Nem úgy, mint ezen az oldalon.

Így tehát nem csoda, hogy sokszor kellett már lecserélnie a szervizekben rátett kijelzőket is. De annak is megörült a vendég, hogy az Allee bevásárlóközpontban található ez az LCDFIX szerviz, mert mondta, hogy kocsival 15 percre van tőlük az üzletház, így nyaralás után biztosan el fogja vinni a telefonját, hogy végre minőségi kijelzőt kapjon a készüléke.

Kérdezte, hogy körülbelül hány hét, mire elkészül, erre mondtam neki, hogy itt nem hetekről kell beszélni, hanem körülbelül egy óráról. Fent is van a honlapjukon, hogy a legtöbb szerelési feladat nem vesz igénybe több időt ennél a 60 percnél, így nem is értettem, hogy miért hetekről beszélt?!

Aztán kiderült, hogy azok a szervizek, akik ilyen silány képernyőt tettek rá, nem elég, hogy rossz alapanyaggal dolgoztak, de az egyiknél egy hetet, a másik kettőnél pedig másfél hetet kellett várnia.

Azt hittem rosszul hallok, de mondta, hogy arra hivatkoztak, hogy kicsit el vannak havazva, legyen türelemmel. Mondtam neki, hogy ez nem valami jó jel, aztán végigböngészve az LCDFIX honlapját ő is rájött, hogy lehet, hogy tényleg nem a legjobb helyre ment soha kijelzőt cseréltetni.

Nyilván a nyaralásunknak vége lett, így nem tudom, hogy sikerült-e megtalálnia az Allee-ban mobiltelefon kijelző csere miatt az LCDFIX mobiltelefon szervizt, de nagyon remélem, hogy ez a profi csapat véglegesen megoldja a kijelző problémáját, és végre nem kell néhány havonta cserélnie, hiszen ha azt nézzük, már legalább két jó minőségű képernyőt tudott volna venni annak a régi háromnak az árából, amivel nem volt valami elégedett.